
Az isteni szeretet, fény és bölcsesség megtestesülése, a nagy szent és Isteni Mester Bhagwan Sri Deep Narayan Mahaprabhuji Északnyugat-Indiában, Radzsasztánban élt és tanított 1828-tól 1963-ig. Mahaprabhuji az isteni tökéletesség birtokosaként és megvilágosodottként született a Földre. Élete megannyi csodálatos eseményben és cselekedetben bővelkedett. Sok ma is élő kortársa tanúsítja csodatetteit. Ashramja a Thar sivatag közepén zarándokhely lett. Keresők milliói látogatják e helyet, hogy érezzék rendkívüli kisugárzását és isteni atmoszféráját. Mahaprabhuji élete és tanítása az emberiség felemelkedését és minden élőlény védelmét szolgálta.
Élete és szavai a múlhatatlan és legmagasabb rendű valóságot, a Sat Sanatana Dharmát közvetítették mindenkinek, tekintet nélkül vallására, nemzetiségére vagy társadalmi helyzetére. Sat Sanatana Dharma annyit jelent: ‘az Örök Törvény’, az egység megvalósítása az Isteni Önvalóval. Ez az örökérvényű „vallás”, amely minden felekezettől független, s egységbe foglal minden élőlényt. Azt tanítja, hogy minden élőlény ugyanazt az isteni fényt hordozza.
„Szeress minden élőlényt - legalább annyira, mint önmagadat” - ez a lényege Mahaprabhuji üzenetének.
135 éves korában Mahaprabhuji azon a napon és órában hagyta el a Földet, amelyet már egy évvel azelőtt megjelölt, de szelleme ma is jelen van, és a fény, amit tanítványainak szívében gyújtott, kiolthatatlan, mint az isteni láng, amelyből ered.